Jöjjön újra divatba az egészség, tudatosság, ösztönösség és szeretet – interjú Beke Adriennel, a Malaverzum megálmodójával

Mindig is nagyon erős vonzódást éreztem az ásványok felé. Általános iskolában minden évben volt pár nap, mikor az aulában ásvány árusok pakolták ki portékájukat, ilyenkor némelyik tanárunk megengedte, hogy a kicsengetés előtt pár perccel (még a nagy zsibongás és tömeg előtt) kimehessünk megnézni a szebbnél szebb köveket és kristályokat – imádtam ezeket a napokat! A Malaverzum malái is rögtön megfogtak, egy pedig kifejezetten: egy pasztellrózsaszín rodonit mala.

Kérdések: Biró Eszti
Válaszok: Beke Adrienn
Fotók: Erdőháti Áron, Lakatos Márk (Forbes US), Tégely Laura (YSL), Lábas Viki, Lendvai Lilla (RUHA recycled fashion), Biró Eszti

Emlékszem az első találkozásunkra, az említett rodonit malát mentem átvenni hozzád, az akkori találkozásból pedig majd’ egy órás beszélgetés kerekedett. Aztán ezt az alkalmat újabb malák és újabb beszélgetések követték, a többi pedig már történelem... Te hogyan kerültél kapcsolatba az ásványokkal?

Már egészen kiskorom óta foglalkoztatnak a természetes dolgok. Azt gondolom, hogy a környezetben fellelhető erőforrások és lehetőségek meg tudják adni azt, amire éppen szüksége van akár a fizikai testnek, a mentális állapotoknak, az érzelmeknek vagy a léleknek. Az energiában hiszek, illetve a rezgésben és a tudatosságban. A mesterségesen előállított kemikáliákban nem igazán, nyilván vannak esetek, amikor szükségszerűek és hasznosak tudnak lenni. Viszont ezek a szerek sokszor tüneti, éppen aktuális érzeteket nyomnak el. A probléma kiváltó oka nem szűnik meg, sőt, néha ezek által erősödik. Az ásványok ereje végtelen. Mindegyiknek megvan a maga rezgéstartalma, ami specifikusan tisztít, erősíti a jó állapotokat, vagy helyreállítja az ember fizikai, mentális és érzelmi harmóniáját.

Szóval már fiatal koromtól kezdve elkezdtek érdekelni az ásványok, és folyamatosan, egyre mélyebben ástam bele magam a témába, és tanulmányoztam a hatásaikat.

Annak aki nem ismeri a malát, mint eszközt, mesélnél róla? Milyen jelentéssel bír ez a füzér?

A mala (buddhista imafüzér) az elődje a különböző kultúrákban fellelhető rózsafüzéreknek. Meghódította a keleti népeket és kultúrájukat, majd nyugaton is elterjedt.

A mala/málá lelki gyakorlatok során használt eszköz. A mantrák, azaz különleges szóformulák, imádságok ismételgetésére, számolására használják. A mala nem egy „sima” nyaklánc vagy karkötő!

A lelki gyakorlatok fő célja, hogy önmagát megismerhesse a lélek, békében, szeretetben éljen önmagával, illetve a környezetével, külső-belső világával vagy akár gyógyuljon.

Lendvai Lilla Stylist

Milyen szellemiségben készíted a malákat, mit képvisel a márkád?

Minőséget, szeretetet, odafigyelést, rezgést, tudatosságot és letisztultságot. Tiszta szívvel készítem a malákat, ez is nagyon fontos ahhoz, hogy a lehető legjobban hasznára váljon a viselőjének.

Nem vagyok buddhista, viszont minden vallást tiszteletben tartok. Számomra a mala azért is fontos, hogy energetizáljon. A fejlődéshez, az elengedéshez, a feldolgozáshoz és a gyógyuláshoz rezgésre, illetve energiára van szükség. Minél jobb minőségű ásványokból készül a mala, annál nagyobb rezgést lehet általa megidézni. A malákat bárki viselheti. Nem véletlen, hogy megtetszik egy adott kőből, kő-összeállításból álló mala, hiszen az adott ásványkő oldja a külső-belső világ éppen aktuális történéseit, vagy akár segíti az egészséges, szeretetteljes, boldog állapotok elérését, illetve megtartását. Van arra lehetőség, hogy személyre szóló egyedi malát készítsek.

Honnan jött a Malaverzum ötlete? Mikor és hogyan indult a vállalkozásod?

Egy karácsony alkalmával a volt élettársamnak mondtam, mi lenne, ha a családtagoknak és a barátoknak mi készítenénk ásvány malákat. Mantráznánk rá, hiszen az növeli az ásvány erejét, benne lenne a szívünk és a lelkünk. Nagyon fontos, milyen rezgéssel készül egy adott dolog és mit áraszt magából. Sőt, jött még egy különleges ötlet: csinálhatnánk egyedi, személyre szabott malát azoknak, akiknek esetleg többféle ásványra lenne szüksége az adott körülmények között. Ez volt a kezdet! Majd annyira megtetszett mindenkinek, hogy az ő ismerőseik elkezdtek kérni malákat. Egy ideig teljesen hobbiból történt az egész, végül ki lett rá váltva egy vállalkozás, illetve már távolabbról, szélesebb körben is kérték a malákat és hogy legyen webshop. Azután megálmodtam a nevét, hogyan nézzen ki formailag, szépen fussanak egymás után a kezdő oldalon a képek. Egyedül csinálom az egészet, megírom az ásványok hatásairól szóló szövegeket és a különböző heti témákat is, illetve gondolatébresztő posztokkal igyekszem színesíteni az emberek napjait a médiaportálokon. Minden tett és gondolat számít, akár tudomást veszünk róla, akár nem. Bármikor érkezhet olyan felismerés, ami segít jobbá tenni önmagunkat és a világot.

Zöld malák homokban

Lila malák homokban

Vegyes malák homokban

Csak ásványból készült malákkal találkozhatunk a boltodban? Számít, hogy milyen a kövek minősége?

Csak és kizárólag eredeti, festetlen kiváló vagy prémium minőségű ásványokkal dolgozom. Minél erősebb vagy tisztább az ásvány, annál hatásosabban segít. Ha kikerülhetetlen, hogy festett legyen az ásvány, sajnos néha az, akkor feltüntetem a mala mellett az információknál, hogy festett. De jelenleg nincs ilyen ásvány a webshopban!

Ha valaki beleszeret egy-egy „karkötőbe” csupán a kinézete miatt, akkor is érdemes viselnie kiegészítőként? Vallástól függetlenül is segítenek és érvényesülnek egy mala hatásai? Hogyan tudja segíteni az ásvány egy ember mindennapjait, illetve mi alapján választunk? Csupán esztétikai tényezők játszanak szerepet vagy valami többről van szó? Mennyire lehet egy imafüzért a divat viszonylatában (is) említeni?

Nem vallási szempontból képviselem a malák jentőségét a webshopban. Ha valaki úgy szeretné választani őket, az is teljesen rendben van és annak is megfelelnek az ásvány malák, de ahogy korábban említettem, nem vagyok buddhista, nem gyakorlok vallást, viszont az összeset tiszteletben tartom! Valahol mindegyik alapja valószínűleg egy dologról szól, a szeretetről.

Az biztos, hogy amelyik mala megtetszik, az tartalmazza azt a hatást, amit a lélek kíván. Viszont nem elhanyagolható tényező, hogy ezek az ásványok gyönyörűek, és nagyon kifinomult kiegészítői lehetnek a mindennapi viseletnek. Sokféle divatág létezik a nagyvilágban, én azt képviselem, hogy jöjjön vissza az egészség, a tudatosság, az ösztönösség és a szeretet, a „divatba”. Hogy ha van egy rossz tulajdonsága valakinek, azt ne rejtse el, vagy próbálja leplezni más hangzatos dologgal, hanem vállaljon érte felelősséget és alakítsa át jóvá, illetve, ha van tehetség, erősség, azt meg képezze tovább. Ha történik egy tragédia az életben, akkor el is áshatja magát általa az ember, vagy pedig össze is szedheti magát és ezek által meg is erősödhet, tisztulhat és az erejére ébredhet. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: önmagunkra mindig szükség van, nem szabad elhagyni magunkat. Ha senki más nincs ott, aki segíthet (márpedig rengeteg ilyen szituáció van az életben), akkor önmagunkon kell segíteni. Ezeket a saját magunkban végbemenő mindennapi folyamatokat, ásványokkal is meg lehet támogatni. Szóval akár tudomást vesz a mala viselője az oldódásokról, akár nem, mindenképpen segít a mala. Sőt, teljesen ismeretlen emberek rengeteg pozitív visszajelzést adnak, például, hogy ha az illető viseli a malát, akkor nincs migrénje, ha meg otthon felejti, akkor sajnos van.

Lakatos Márk

Lakatos Márk

Az előre elkészített összeállításokon kívül egyedileg összeválogatott ásványkombinációkat is lehet kérni tőled. Hogyan készül egy egyedi mala, milyen tényezőket veszel figyelembe a készítés során?

Szeretem megtervezni ezeket az összeállításokat, hiszen vannak olyan ásványok készleten, amik nincsenek éppen az oldalon feltüntetve, mert nincs belőlük egy egész karmalányi, viszont hatásosan lefedik az éppen aktuális igényeket. Megkeresem, mik azok a féldrága- vagy drágakövek, amik a leghatásosabban segítenek, és egy szép, ízléses malát készítek belőlük. Két ugyanolyan egyedi mala még nem készült, hiszen nincs két egyforma ember vagy élethelyzet a világon, minden embernek éppen másra van szüksége.

A mulandóság, elengedés is fontos üzenet, hiszen, ha leszakad a mala a viselőjéről, annak is jelentősége van. Mit jelent és mi a teendő, ha a szeretett ásvány (vagy egyéb alapanyagból készült) malánk elszakad?

Csak és kizárólag akkor szakad le az ásvány mala az emberről, amikor megoldotta az adott témakört vagy annak egy jelentős részét. Ilyenkor jobb összegyűjteni egy zsebkendővel a szemeket, mert azokhoz már nem szabad hozzáérni, majd a köveket egy folyóba kell dobni. A mala tisztítja a karmát és segíti annak oldódását, szívja magába a blokkokat, nehézségeket, elakadásokat és a betegségeket. Ha hozzáérünk ezekhez a szemekhez, miután elszakadt, akkor visszavesszük ezeket a problémákat. Nem javaslom! Az, hogy mikor megy végbe egy ilyen mértékű tisztulás, kiszámíthatatlan, mindig az adott egyéntől függ. Viszont megszabadulni a nehézségektől mindig nagy könnyebbség.

Átlátszó, zöld malák homokban

Jáde mala

Vegyes malák homokban

Van kedvenc malád vagy ásványod? Ha igen, melyik az és miért?

Általában változik, hogy melyik a kedvencem. Valószínűleg attól függ, éppen mire van szükségem. Nagyon szeretem a szelenitet, amazonitot, apatitot, csaroitot, morganitot, malachitot, holdkövet, eperkvarcot, kianitot... De sokáig tudnám folytatni ezt a sort. Őszintén szólva az összeset nagyon szeretem és az egész Malaverzum a szívem egy része.

Azt tapasztalom, hogy a jelenlegi helyzetben, ahogy a négy fal közé kényszerültünk, sokan fordultak önmagukkal kapcsolatban is befelé, a szó pozitív értelmében, és egyre többen nyitnak a spiritualitás, a lélek mélyebb megértése felé. Mit gondolsz, ez a fajta tudatosság tartósan az emberek életének része tud maradni ezentúl?

Remélem! Szerintem a spiritualitásnak nem arról kellene szólnia, hogy elrugaszkodjunk a valóságtól, hanem pont a valóság feldolgozásáról, egy jobb, tudatosabb élet kialakításáról. A mostani helyzet nagyon nehéz és rengeteg dologgal szembesül az ember, ami elől korábban menekült, vagy mismásolhatott és elodázhatott. Akár definiálhatta is magát és a jó állapotait különböző rendezvények vagy megszokott munkalehetőségek által. A lényeg, hogy most aki figyel magára, hajlandó rugalmasabb lenni és tágítani a határait a szűkülő lehetőségek között, továbbá dolgozik azon, ami nem kényelmes és idáig menekülhetett előle, az egészségesebben megy át ezen az időszakon. Az sem mindegy, milyen gondolatokat, félelmeket vagy jövőképet táplál magában az ember, ezt mind vonzza magára, illetve azokra, akikre gondol. Fel kell ismerni ezeket a mérgező gondolatokat, érdemes megállítani, esetleg átalakítani őket nem pedig teret adni nekik. Nem könnyű, de tudatosan a jót kell életre kelteni és táplálni önmagunkban.

Tégely Laura

Lábas Viki

Milyen tanácsot adnál most az embereknek, mi tud segíteni jelen helyzetben, hogyan őrizheti meg az egyén a lelki erejét, motivációját, mikor nehéz körülményekkel és eseményekkel szembesül? Hogyan erősítheti meg magát az ember?

Fontos, hogy ne szűküljünk be, ne görcsöljünk rá a problémákra. Nem érdemes a félelemnek és a rettegésnek teret adni, hanem elővigyázatosnak kell lenni. Muszáj összeszedni az erőnket és más aspektusból is megvizsgálni a szituációkat. Ha nyitottak tudunk lenni, akkor nem ragadunk bele a nehézségbe, hanem az át tud alakulni bennünk és ki tud tisztulni, a helyére pedig tud jönni valami jó vagy valami újdonság. Egyszer ez a helyzet is megoldódik, és akkor nem mindegy, milyen állapotban leszünk! Be kell osztani a dolgokat, mindennek megvan a maga helye és ideje, muszáj magunkat és a nehézségeket tisztítani, hálát adni azért, amink van, illetve azért, amire van lehetőségünk. Az is fontos, hogy ne az elvárások és a régi negatív tapasztalataink, félelmeink által hozzunk döntéseket az életünkben. Hanem legyünk bátrak és teremtsünk harmóniát a szívünk és az eszünk között, egyiktől sem lehet elválni. Ha kívül nem konfrontálódunk és képviseljük tisztán azt, ami bennünk van, akkor belül fogunk... Nem mindegy, hogy motivációink vannak vagy elvárásaink! Az egyik elvárástól maximum a másikig lehet létezni. A szeretetnek viszont hatalmas ereje van, az megadja azt a pluszt, amivel az ember túljut a problémán.

Vannak olyan ásványok, melyeket kifejezetten ajánlasz egy megerőltetőbb időszakban, mint mondjuk a mostani járványhelyzetben?

Abszolút! Szoktam ilyen témát hozni a média felületekre. Most különösen hatásosak azok az ásványok, amiknek védelmi funkciójuk van. Néhány közülük a fekete turmalin, sokszínű drágakő turmlin, sungit, malachit, szelenit, csaroit, labradorit, hegyikirstály, opál, rubin, zafír-rubin, szodalit, angelit, napkő, dzi kő, fluorit, jáde, tigrisszem.

Piros malák homokban

Piros malák homokban

Vegyes malák homokban

Hol lehet megnézni a maláidat, és hol tudják felvenni veled a kapcsolatot az olvasók, ha személyre szabott összeállítást szeretnének?

A www.malaverzum.hu oldalon találhatók az általam készített malák. Az info@malaverzum.hu, vagy az egyedimala@malaverzum.hu e-mail címen tudunk egyeztetni az egyedi malákról.

Illetve, ha valaki bizonytalan, milyen a számára megfelelő mala méret, akkor a megjegyzés részben, a rendeléshez érdemes odaírni a csuklója méretét és pont akkorát készítek, amekkora kényelmes.

Fellelhető vagyok még a Facebookon, illetve az Instagramon is Malaverzum néven.

Köszönöm a lehetőséget!

Forrás:

Csend / Élet magazin
Bíró Eszti